Kitől

Kitől

Tőlem, akinek élete meghatározó részét képezi a sport, melynek szeretetét családomtól hoztam. Tőlem, aki a versenyszerű úszás napi 3 edzésének köszönhetően tanultam meg az idővel, szabadidővel hasznosan bánni, az iskolai elfoglaltságokat egyensúlyba hozni az edzésekkel, valamint alázattal tekinteni a munkára és a teljesítményre.

Tőlem, aki a sport hatására szinte észrevétlenül tanultam meg a közösségben való sikeres boldogulás titkát, a társas kapcsolatok minőségét, és napról napra tapasztaltam meg az oktatásban rejlő fontos részleteket - a sportban és az iskolában egyaránt.

Tőlem, akiről már tizenévesen kiderült, hogy ezekben a közösségekben vagy akár gimnáziumi csoportokban jó érzékkel vezettem a társaimat, empatikus meglátásaim, hatékony megoldásaim, és pedagógia érzékem már akkor kibontakozni látszott.

Tőlem, aki az ELTE bölcsész karára és a Testnevelési Egyetem edzői szakára jártam és tettem sikeres MSC diplomát mindkét egyetemen.

Tőlem, aki 2012-ben az év tanára díjat kaptam a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium tanáraként végzett kimagasló munkámért.

Tőlem, aki 2018-ban Kiváló Versenyfelkészítő Díjat kaptam az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Tőlem, akinek az oktatás, pedagógia, nevelés, képzés, formálás, támogatás az életem minden területén jelen volt, és azóta is része mindennapjaimnak.

Tőlem, aki mögött 28 éves edzői múlt és közel 20 éves közoktatásban, ezen belül is a kéttannyelvű spanyol oktatásban eltöltött tanári tapasztalat áll.

Tőlem, akiben a tapasztalatoknak köszönhetően megfogalmazódott az a gondolatot, hogy a gyerekeknek, középiskolás diákoknak, sportolóknak olyan tanuláshatékony támogatásra van szükségük, melynek segítségével sikeres tanulók, eredményes vizsgázók, jól felkészült egyetemisták, és boldog felnőttek lehetnek.

Erdős Eszter

Kinek

Neked, akinek gondjaid vannak azzal, hogy hogyan legyél hatékonyabb a rendelkezésre álló tanulóidőben.

Neked, aki órákat, napokat készülsz egy-egy számonkérésre, mégsem jön meg a kellő eredmény.

Neked, aki szorongsz a vizsgák előtt és a stressz miatt semmiről nem tudsz számot adni.

Neked, aki hiába figyelsz az órákon, semmi nem marad meg belőle.

Neked, aki élsportoló vagy és az időbeosztásod miatt szükséged lenne egy hatékony módszer elsajátítására a sikeresebb és gyorsabb tanulás érdekében.

Neked, aki szeretnél spanyolból egy rendszerezett áttekintést az érettségi előtt.

Neked, aki emelt spanyol érettségit tennél, de úgy érzed el vagy veszve.

Neked, aki spanyol nyelvvizsgára készülsz, de jó lenne a szókincset, társalgást, szövegértést biztosabbá tenni.

Mit

Egyéni fejlesztést és konzultációkat a tanulási módszereid megváltoztatására, hatékonyabbá tételére:

Egyéni fejlesztést és konzultációkat a tanulási módszereid megváltoztatására, hatékonyabbá tételére

  • hatékony tanulás eszközeinek megismerése
  • céltudatos egyéni fejlesztés
  • értékrendszer formálás
  • szövegértelmezés elsajátítása
  • vázlatkészítés megtanulása
  • hatékony nyelvtanulás, szótanulás megtanítása
  • koncentráció és figyelem összpontosítása, fókuszálás megtanítása
  • memória hatékony fejlesztése
  • összefüggések gyors megtalálása
  • lényeglátás

Spanyol nyelvoktatást a tanultak rendszerezésére, a sikeres vizsgáidhoz, a közelgő érettségidhez:

Spanyol nyelvoktatást a tanultak rendszerezésére, a sikeres vizsgáidhoz, a közelgő érettségidhez

  • hatékony nyelvtanulás elsajátítása
  • kompetenciák fejlesztése (íráskészség, hallott szöveg értelmezése, olvasott szövegértelmezése, nyelvtani fejlesztés)
  • középiskolások korrepetálása
  • nyelvvizsga felkészítés
  • emelt vagy középszintű érettségire való felkészítés
  • felvételi előkészítő

Tanulási módszertani fejlesztésedet, ha fiatal élsportoló vagy:

Tanulási módszertani fejlesztésedet, ha fiatal élsportoló vagy

  • Tanulási módszertani fejlesztésedet, ha fiatal élsportoló vagy:
  • az edzésidő és a tanulás összehangolása
  • a maximális fókusz elérése a kevés tanulóidőben
  • élsportoló magántanulók fejlesztése
  • vizsgákra való felkészítés
  • hatékony módszerek elsajátítása a gyors tanulásra

Miért

Azért, mert Ti felsős és középiskolai diákok a hatalmas információáradat közepén azt gondoljátok, hogy minden tudásnak a birtokában vagytok, hiszen elérhető számotokra – csupán egy kattintással – a kívánt forrás, anyag, szöveg, adat. Ez valóban így van, amit azonban nem tanítunk meg nektek, hogy hogyan legyetek hatékony felhasználói az információknak, hogyan tudtok rövid időn belül koncentráltan tanulni, szöveget értelmezni, feladatokat megoldani, vizsgára felkészülni, legyen az bármilyen tantárgy vagy szakterület.

Azért, mert segítünk Nektek, hogy ne egy eleve elrendelt kudarcként éljétek meg a tanulást, a képzési folyamatokat, a vizsgákra való felkészülést, hanem a saját fejlődésetek kulcsát lássátok benne. Azért, mert egy olyan eszközre van szükségetek, amely tantárgytól függetlenül ad a kezetekbe egy szemléletet, módszert, és technikát, mellyel sikeresen vehetitek az oktatás, nyelvtanulás, vizsgák gördítette akadályokat és lehettek hatékony munkavállalók és ezáltal sikeres felnőttek a munkaerőpiacon is. Azért, mert nem megy a suli…. és ennek számos oka van, de nem találsz rá megoldást.

Azért, mert szüleitek részéről a következőket tapasztaljátok:

  • korlátozott időben tudnak a segítségetekre lenni, a rátok fordított idő nagyon kevés
  • csekély a szüleitek tapasztalata az oktatásban/tanulásban/módszertanban
  • generációs konfliktusaitok is akadnak
  • nagy nyomás nehezedik rátok a szüleitek részéről és olykor irreális elvárásokat támasztanak felétek

Azért, mert az iskolában sem könnyű megfelelnetek:

  • hatalmas hajtás van a suliban és a tanórákon nincs idő a tanulás módszereinek hatékony elsajátítására
  • nagy a követelmény, sok az anyag, de arra nincs segítség, hogy mindezt miként sajátítsátok el
  • a tanárok az iskolában csupán jegyekben mérik a sikert, nincsen árnyalva a köztetek lévő különbség, ami olykor nagyon eltérő
  • nincsenek a kompetenciák kiértékelve, hogy TI miben vagytok jók egyénileg

Azért, mert a TI gondjaitok is sokasodnak:

  • szerteágazó a figyelmetek a túlzott hatások miatt
  • társadalmi és baráti elvárások nehezednek rátok
  • kevés időtök van a tanulásra
  • elveszett az érdeklődésetek, szinte semmi nem dob fel Benneteket
  • régóta nem megy a koncentráció, nehéz fókuszálnotok
  • régen alábbhagyott a kötelességtudatotok

Azért, mert állandóan frusztráltak vagytok, elhárítjátok és olykor ki is zárjátok a tanórai információkat, ezáltal az órák hatékonysága minimális lesz számotokra, amik együttesen kudarccal teli számonkéréshez, elégtelen vizsgákhoz és hosszú távon rossz teljesítményhez vezetnek.

Azért, mert mindezek feloldására nyújtunk Nektek szakmai segítséget és komplex megoldást, hogy a tanulás és a ráfordított idő hatékony és sikeres legyen.

Hogyan

Családias, bizalmas környezetben tudunk segíteni Neked. A rád nehezedő nyomást minimalizáljuk a baráti hangulatú órákon.

Jöhetsz hozzánk egyedül, vagy ha úgy könnyebben megy, párban egy hasonló problémával küzdő barátoddal, osztálytársaddal. Először átbeszélhetjük a szüleiddel közösen is a tanulási nehézségeidet, elemezhetjük az okokat és majd veled fejlesztjük, amit kell.

Mennyiért

Alapár
(50 perc)
Alapár
(1,5 óra)
Pánik csomag
(5 x 1,5 óra)
S.O.S bérlet
(10 x 1,5 óra)
Utolsó esély bérlet
(15 x 1,5 óra)
Egyéni fejlesztés a tanulási módszereid megváltoztatására7.990 Ft10.990 Ft52.000 Ft98.000 Ft140.000 Ft
Fiatal élsportolók tanulásmódszertani fejlesztése7.990 Ft10.990 Ft52.000 Ft98.000 Ft140.000 Ft
Spanyol nyelvoktatás a tanultak rendszerezésére a vizsgáidhoz, érettségidhez6.990 Ft9.990 Ft47.000 Ft87.000 Ft127.000 Ft

Legnépszerűbb csomag

Hol

Bárhol, ahol on-line kényelmes Neked.

Barátságos, modern, nyugalmas környezetben Zuglóban, ahol személyesen tudod fejleszteni magad. Remek közlekedéssel, bárhonnan könnyen elérhető távolságban: troli, busz, vonat vonalak közelében. Profi, speciálisan erre a tevékenységre kialakított munkakörnyezetben tudunk együtt dolgozni.

Blog

HELLO SZEPTEMBER

HELLO SZEPTEMBER

Bármennyire is szerettük volna tolni ezt az időpontot, kíméletlenül eljött a szeptember elseje. Olyan erővel robbant be, olyan tökéletes dramaturgiával érkezett, ahogy a legjobb rendező sem álmodhatta volna meg. Reggel óta szakad az eső, minden szürke, szomorú és ebben a színházi díszletben ballagnak a diákok a suli felé kicsit csatakos ünneplőben.  

Ez a nem túl vidám kezdet remek alapot szolgáltat arra, hogy minden diák nagyon sajnálja magát az elkövetkezendő hónapok megmérettetései, teendői, korán kelései, dolgozatai miatt. Ha sütne a nap, kicsit más megvilágításban lennének a dolgok, - szó szerint – bár akkor is ugyanaz az év várna mindenkire, mint az esős szeptemberi évkezdéskor.

Ezzel a kis bevezetővel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy minden körülmény:

  • legyenek azok ilyen vagy olyan osztálytársak,
  • jó vagy rossz tanárok,
  • hideg vagy jó meleg tanterem,
  • remek tanóra vagy igazán gáz 45 perc,
  • finomságok vagy rossz kaják a büfében,
  • A vagy B menü a menzán... 

mind, mind csak körülmények maradnak. Meg tudják nehezíteni a mindennapokat, tudnak kellemetlen hangulatot teremteni, de jó azzal szembesíteni magunkat, hogy minden a mi saját kezünkben van és minden diák maga irányítja a tudása megszerzését, hatékonyságát, akár esik az eső, akár hétágra süt a nap.

Szóval kedves diákok, imádott sportolóim, lelkes tanítványaim harcra fel! Okosan menjetek előre, bármi is az akadály, kifogások keresése nélkül. Sosem lesz a díszlet tökéletes, az életetek statisztái sem mindig a megfelelő emberek, de attól még a Ti kezetekben az irányítás a saját dolgaitokat illetően.

Szóbelin innen, írásbelin túl

Szóbelin innen, írásbelin túl

A mai nappal lezárultak a kötelező érettségi tantárgyak vizsgái. Holnap angol és majd pénteken német nyelv következik, ugyanabban a ritmusban, ahogy minden évben.

A ritmus ugyanaz egy középiskolai pedagógus számára, azonban érettségi – optimális esetben – csak egyszer van egy életben, így nem is lehet semmi sem ugyanaz, mint korábban.

Minden diák elképesztő drukkal áll neki ennek a néhány napnak és olyan mérföldkőnek tekinti, konkrétan a vállán is ezt a terhet, hogy szinte elviselhetetlen feszültség övezi az utolsó napokat minden érdeklődő családtag, segítő barát, telefonálgató nagymama, éppen rosszkor szembejövő szomszéd és persze önmaga számára is. De mire is ez az izgulás? Pont ugyanazt kell teljesíteni, mint 4-5 éven keresztül a középiskolában, pont ugyanazok a tanárok ülnek majd a bizottságban, akik a folyósón is szembejöttek, a padtársak se lesznek mások a vizsgák alatt, mint akik a büfében év közben betolakodtak... Egyszóval minden ismerős, megszokott, mindennapi. Ja nem!

Egyetlen faktor adja a stressz forrását: a kérdezhető tananyag mennyisége, mely akkora, hogy ha nem kértünk időben jegyzeteket a korábbi évfolyamoktól, ha nem jártunk plusz órákra, ne adj Isten nem figyeltünk 4-5 évig folyamatosan minden órán, akkor most igazán beindul a vészreakció az idegrendszerben. De hát ki figyelt itt 4 éven keresztül. Senki.

Na akkor nézzük, hogy hogyan lehet mégis jól szóbelizni majd júniusban.

  1. Egyrészt van még több, mint 1 hónapod az anyag rendszerezésére, ha most nekiállsz, nem lesz ciki a feleteted.
  2. Másrészt szóban jobban tudod javítani a mondandódat, ha ügyesen figyelsz a segítő reakciókra a szemben ülőktől – remélem vannak reakcióik.
  3. Csak azt a ,,fiókot” nyisd ki a felkészülési időben, ami a Te tételedhez kapcsolódik. A többit töröld egy időre.
  4. Ki lesznek készítve források, könyvek, melyekre támaszkodhatsz miközben felkészülsz. Ja nem úgy!
  5. Úgy készíts vázlatot miután kihúztad a tételt, hogy bármi is legyen a tantárgy, először helyezd el az anyagban az altémát, történeti háttér, időszak, kor. Térj rá a konkrét kérdésre, alpontokkal, nyilakkal, következtetésekkel. A végén pedig összegezd a korábban elhangzottakat.
  6. Minden könnyen olvasható legyen a vázlatodban, ne kelljen bogarászni a ronda írásodat a feletet közben.
  7. Láttasd az összefüggéseket, ezt minden tanár szereti, hiszen ebből látszik igazán, hogy nem csak magoltál.
  8. Használj választékos szókincset, mert minden tantárgynak megvannak a specifikus szavai, kifejezései. Ezeket nagyon szívesen hallják vissza a szemben ülők.
  9. Az egyik legfontosabb, hogy csinos, alkalomhoz illő, de kényelmes ruhában érkezz a szóbelikre. Roppant kellemetlen, ha már kicsi az ing, mert utoljára a március 15-i ünnepségen volt rajtad, viszont azóta kondiztál a nyárra. Az is kínos, ha a felkészülési időben, szemben a tanárokkal a mini szoknyádban lehetetlen normálisan ülni. Ezekkel fölöslegesen hozod magad stresszes helyzetbe, szóval kerüld el.
  10. Érkezz időben, de hagyd magad pánikoltatni a folyósón zajló párbeszédektől. Mindenki okosabb lesz, tuti többet tanult, mindent is tud, száz éve erre készült. Aki ismer, tudja, hogy erre mit mondanék: Jó, köszönjük! És tovább megyek.

Na hát ennyi, így hirtelen. Remélem, minden simán megy majd és elégedett leszel a teljesítményeddel. Ha van egy perced, a tanáraidnak ne felejtsd el megemlíteni, hogy hálás vagy a munkájukért.

 

 

 

 

 

Parkolópálya vagy gyorsítósáv?

Parkolópálya vagy gyorsítósáv?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a sporton és az iskolai oktatáson keresztül is megtapasztalom nap, mint nap azt a dilemmát, mely a szülőkben és a tizenéves - útját és helyét a nagyvilágban kereső – fiatalokban fogalmazódik meg:

„a középiskola alatt vajon folytassa-e gyerekünk a kiskorában elkezdett aktív sportot, járjon-e heti 4-6 alkalommal edzésre és persze a hétvégén üljünk-e a versenyein, meccsein naphosszat?”

Vélemények

Hírlevél

Érdekelnek a friss hírek? Légy naprakész!

Ne maradj le, iratkozz fel és értesülj az elsők között az újdonságokról!

ÍgyMárTudom

info@igymartudom.hu

A (*) csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.