Tőlem, akinek élete meghatározó részét képezi a sport, melynek szeretetét családomtól hoztam. Tőlem, aki a versenyszerű úszás napi 3 edzésének köszönhetően tanultam meg az idővel, szabadidővel hasznosan bánni, az iskolai elfoglaltságokat egyensúlyba hozni az edzésekkel, valamint alázattal tekinteni a munkára és a teljesítményre.
Tőlem, aki a sport hatására szinte észrevétlenül tanultam meg a közösségben való sikeres boldogulás titkát, a társas kapcsolatok minőségét, és napról napra tapasztaltam meg az oktatásban rejlő fontos részleteket - a sportban és az iskolában egyaránt.
Tőlem, akiről már tizenévesen kiderült, hogy ezekben a közösségekben vagy akár gimnáziumi csoportokban jó érzékkel vezettem a társaimat, empatikus meglátásaim, hatékony megoldásaim, és pedagógia érzékem már akkor kibontakozni látszott.
Tőlem, aki az ELTE bölcsész karára és a Testnevelési Egyetem edzői szakára jártam és tettem sikeres MSC diplomát mindkét egyetemen.
Tőlem, aki 2012-ben az év tanára díjat kaptam a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium tanáraként végzett kimagasló munkámért.
Tőlem, aki 2018-ban Kiváló Versenyfelkészítő Díjat kaptam az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
Tőlem, akinek az oktatás, pedagógia, nevelés, képzés, formálás, támogatás az életem minden területén jelen volt, és azóta is része mindennapjaimnak.
Tőlem, aki mögött 28 éves edzői múlt és közel 20 éves közoktatásban, ezen belül is a kéttannyelvű spanyol oktatásban eltöltött tanári tapasztalat áll.
Tőlem, akiben a tapasztalatoknak köszönhetően megfogalmazódott az a gondolatot, hogy a gyerekeknek, középiskolás diákoknak, sportolóknak olyan tanuláshatékony támogatásra van szükségük, melynek segítségével sikeres tanulók, eredményes vizsgázók, jól felkészült egyetemisták, és boldog felnőttek lehetnek.
Erdős Eszter