Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a sporton és az iskolai oktatáson keresztül is megtapasztalom nap, mint nap azt a dilemmát, mely a szülőkben és a tizenéves - útját és helyét a nagyvilágban kereső – fiatalokban fogalmazódik meg:
„a középiskola alatt vajon folytassa-e gyerekünk a kiskorában elkezdett aktív sportot, járjon-e heti 4-6 alkalommal edzésre és persze a hétvégén üljünk-e a versenyein, meccsein naphosszat?”
Számos élsportoló mindennapjait látom és még több iskolai tanítványon keresztül tapasztalom, hogy olykor döntéshelyzetbe kerülnek, melyik feladatra helyezzék a fókuszt és mit hanyagoljanak el egy kicsit azért, hogy jobban menjen a másik. Nyilván a családok nagy többsége amellett kampányol, hogy az aktív sportot tegye parkolópályára csemetéjük, bízva abban, hogy a felszabaduló ideje nagyobb részét tudja majd a tanulásra fordítani, hiszen mégiscsak ez biztosítja a jövőjét hosszú távon. Sajnos a számok azt mutatják, hogy az aktív sport/versenysport elhagyásával nem javulnak az iskolai eredmények, nem jut több idő semmire, de leginkább a tanulásra nem, még akkor sem, ha valójában napi 3-4 óra szabadul fel.
A sport a középiskoláig adott a gyerekünknek egy olyan keretet, mely megtanította gazdálkodni az idővel, hiszen kiskorától ez volt az imádott szabadidős tevékenység, a legjobb haveri kör. Észrevétlenül lett ez a közeg az élete része és mivel nagyon szeretett lejárni a terembe, uszodába, pályára, ott megtanulta, hogy csak akkor tud a sportcsapatával„játszani”, ha kész a lecke és a tanító néninek is elkészült a rajz, hajtogatás, színezés.
Aztán teltek az évek, hosszabb lett az edzésidő, több az edzésnap, és a középiskolai követelmény, óraszám sem lett gyerekbarát. Ide már nem elég egy szépen megkomponált gyerekrajz, vagy egy megtanult versszak a János vitézből. Sokkal több kellene a követelmények teljesítéséhez: leginkább egy tudatos életvitel, átgondolt időbeosztás és roppant kevés lustaság. Ezt a tizenévesek nagy többsége nem tudja hozni, mert sajátjuk a sokáig alvás, a hajnalig tartó szociális kapcsolatépítés, és a „megyek a szobámba tanulni” féle elvonulás. Melynek eredménye, hogy rosszabbul megy a suli, és még ez edzések sem hoznak nagy élvezetet, mert hulla fáradtak.
Ekkor, nekünk szülőknek nem szabad elmenni a könnyebb ellenállás irányába és feladni a keretet adó sportot, minden értékrendjével együtt. Nem lesz megoldás sem rövid, sem hosszútávon. Még kevesebb feladat jut így gyermekünknek, nem érez határokat-szabályokat, elvesznek az olyan fajta kötelezettségek, hogy a csapat miatt legalább erőt kell vennie magán, az edzésre pontosan kell érkezni, ha már a suliból rendszeresen hagyjuk őket elkésni... és még több elvesztegetett óra lesz a kapcsolatépítésé és a sorozatoké, videójátékoké.
Tehát tanulás és versenysport két egymás mellet futó sáv az autópályán! Egymást erősítik, támogatják, olykor bejön egy gyorsítósáv, mert versenyszezon jön, aztán pár kilóméter múlva az emelkedőnél lelassít, mert belátja, hogy éppen év végi vizsgák közelednek. Senki ne gondolja, hogy ezt az egyensúlyt könnyű megtartani és nap, mint nap menedzselni, de a nehézségek, nyafogások, rosszabb sulis eredmények megoldása nem lehet a feladása a több éves rendszernek, munkának, befektetett energiának.
A megoldást a rendezett napirend, az iskolai órák maximális kihasználása és a koncentrált, tempós felkészülés adja meg. Hatalmas munkabírása és terhelhetősége van a tizenéveseknek, arról nem beszélve, hogy egy-egy erősebb nap, vagy edzés után is nagyon hamar regenerálódnak, így kimondom: a lusta, közömbös hozzáállás, az önsajnálat nem fog segíteni egy cseppet sem, csupán végleg kudarcos lesz minden szintéren a teljesítmény. Egyszóval tehát, tekintsünk szülők és sportolók is úgy a sportágunkra, mint egy segítő, támogató tevékenységre, hiszen a fizikai aktivitással kiürült agy sokkal jobban teljesít, a csapattársak által biztosított közeg a rengeteg élmény miatt sokkal elfogadóbb, támogatóbb, mint az iskolai, a nyerés élménye csak a sportban van jelen nap, mint nap ugyanúgy, ahogy a kudarcok, rosszul ment edzések, elvesztett meccsek megélése is.
